Kihívás XV.- Anything


Szóval, elérkeztünk a kihívás utolsó részéhez. Voltak jobban és kevésbé jól sikerült manijaim is, de attól függetlenül az enyémek, és élveztem a kihívást, bár a vége felé kicsit megterhelőnek is éreztem, de ettől még szerettem :D Nagyon szépen köszönöm a csajsziknak, hogy minden egyes fordulót végigcsináltak velem, és megannyi szép manikűr született a kezük alatt :)


És akkor a mai manikűr... Már napokkal ezelőtt kitaláltam, hogy a the end... felirat lesz a körmeimen, aztán úgy gondoltam, hogy mégsem, aztán úgy, hogy mégis. :D A többit meg meglátjátok :) (köszönöm Enikő a támogatást és ötletelést :D)



Mint látjátok, a hüvelykujjamra OmNom került :D Nagyon cuki egy figura, bááár a kezdetben látott figurát kicsit nehezebb lett volna megalkotni, de utána már mindenféleképp akartam egyet :)
Sajna a fedőlakk nem elkente, hanem kb. elhalványította a tattoo pent, úgyhogy lassan idegbajt kapok tőle :D

A lányok alkotásai:
Azrail
Mesy, Detti


Még egyszer köszönöm a csajsziknak, hogy elfogadták ezt a meghívást, és együtt alkottuk végig a novembert (ami így elég hamar elment, legalábbis úgy tűnik :)

10 megjegyzés

  1. Zseniális az a béka! ::D:D:D Nem gondoltam volna,hogy fel fog kerülni :D:D:D Nagyon ügyes vagy, tényleg! És bármikor támogatlak, ha kell :* :D:D:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ha nem is az eredeti elképzelés, de a békának itt a helye :D:D Köszönöm :)

      Törlés
  2. Atomjólsikerült!!! A felirat meg találó! Méltó befejezése a kihívásnak! Ciska nagyon szépen köszönöm neked az élményt még egyszer olvasód maradok, és remélem egyszer még összehozunk valami hasonlót ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy részt vettél ebben a kis mókázásban :) Valamikor biztosan lesz még ilyen, ha idán már nem is, jövőre mindenképp :)

      Törlés
  3. Nagyon édes lett, profi, szép és egyben cuki mani :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon cuki lett! Imádom :) Én is örülök, hogy együtt alkothattunk és köszönöm, hogy meghívtál minket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy csatlakoztatok! :) Remélem, majd máskor is számíthatok ilyenben rátok :)

      Törlés
  5. nagyon tetszik, ügyes vagy:))

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.