2014. március 30., vasárnap

Március kedvencei

A mostani bejegyzésben csak és kizárólag lakkokat tettem, a sminkkészletemből nem igazán tudnék most olyat mutatni (ami nem volt, vagy újdonság lenne, de imádom, vagy régen használtam, de újra felfedeztem).

2014. március 28., péntek

Max Factor - Disco pink

(kukuccs.)
Kedden R. felajánlotta, hogy menjünk el a Dm-be (az ilyen lehetőséggel élni kell, remélem nem néztek rám furán ezért  :). Mikor a Dm-ben járok, mindig megnézem, hogy pontokért tudok-e valami számomra hasznos kedvezményt ki-, majd beváltani, és úgy adódott, hogy a MaxFactor termékekre 25% kedvezményt lehet szerezni (25 pontért). 2 lakkon vacilláltam, a Disco pink és a Flushed rose között kellett döntenem, végül a Disco pink nyert. Azt kell, hogy mondjam, megtaláltam az egyik nyári kedvencemet :)

2014. március 26., szerda

Pillangó 2.

Egyszer már volt ilyen manikűr a blogon, viszont úgy gondoltam, most elkészítem holografikus lakkokkal is.
Ő volt az első verzió (rákattintva elérhető a bejegyzés is):

2014. március 24., hétfő

Lila galaxis

Pont ezen a néven is mentettem el a mappámba a képeket, igazából ennél konkrétabb címet nem is tudnék neki adni. A napokban vonzalmat éreztem a sötét lakkok iránt, de próbálom magam lebeszélni róluk, így, ha csak egy kis kreatívkodás erejéig is, de felkentem a szép lilát, amit a Claire's szett tartalmaz.

2014. március 22., szombat

Sand és szegecs

Még szerdán egy barátnőmnél jártam, játszottam egyet a pici fiával, és miután hazaértem, nem igazán volt kedvem a körmömmel bíbelődni, előző este felkentem a Lovely fehér sand-jét, és teljesen jól bírta a strapát (nem úgy, mint a lakkok általában....). Ezért úgy döntöttem, hogy vele/rajta alkotok valamit...

2014. március 20., csütörtök

Disney kihívás - Mulan


Az előző fordulóból direkt maradtam ki, sajnos Hófehérke nem igazán tudott a szívemhez nőni, így nem is nagyon ihletett meg (pedig ebben lett volna így igazán kihívás), de egyszerűen nem ment. Viszont Mulant nagyon szeretem, amíg otthon laktam anyuéknál, rengetegszer néztem a Disney csatornán (itt nálunk sajnos nincs...:D), pedig amúgy régebben sosem tartottam őt az egyik kedvencemnek, de maga a sztori nagyon megfogott :)

2014. március 18., kedd

Avon Celestial Blue

A következő tesztalanyom, ha jól tudom, nyáron került a katalógusba (nem tudom, hogy most is benne van-e, nem követem figyelemmel, szörnyű tanácsadónő vagyok na :D), 3 másik társával együtt. Nekem ezen kívül még a Fiery sky van meg, róla is készítettem bejegyzést, de őt majd másik napon mutatom meg :)

2014. március 16., vasárnap

WHI inspiráció 1.


Még a szerdai weheartit-es bejegyzésemben említettem, hogy az aktuális bejegyzés inspirációs képeit megpróbálnám elkészíteni, és íme itt is a legelső :) A legcukibbat választottam :D

2014. március 14., péntek

Egy újabb lila-arany...

Hétfőn sikerült szert tennem egy nagyon szép lila Moyra GelLook-ra, és nagyon kellemes látványt nyújtott számomra ez a kombináció, amit mindjárt ti is láthattok. Néha kell, hogy virítsanak a körmeim, viszont néha szükségem van  elegáns, kellemes, egyáltalán nem rikító látványra is.

2014. március 12., szerda

We♥it


Be kell vallanom, hogy az utóbbi időben rengeteget (de tényleg) bújom a Weheartit-et, legfőképp körmös inspirációs okból. Már eddig is egy halom szuper manikűrt láttam, de valahogy ebből nekem sosem elég.

2014. március 10., hétfő

Tulipánok

Imádom a tulipánt, legyen az még csak kis hajtás, vagy más kinyílt virág, piros, fehér, lila, sárga, akár még hupikék is lehet felőlem, az egyik legszebb virágnak tartom. Sosem voltam oda a rózsáért, szegfűért, és társaikért, amiket mindig olyan "kötelező" virágnak érzek.

2014. március 9., vasárnap

Ismerjük meg egymást!

Hála Eleninek, részt vehetek egy nagyon aranyos kezdeményezésben, aminek a lényege végülis az, hogy új dolgokat tudjunk meg egymásról :)



Haul 2, avagy Hello spring! Give me sparkle! (:

Csütörtökön délelőtt el kellett mennem gyógyszertárba (sajnos nem igazán akar szűnni a torokfájásom), így otthagytam egy egészen csinos összeget, ezért úgy gondoltam, hogy délután kárpótolom magam, és veszem egy kis fájdalomajándékot magamnak :D (a Dorithricin belepofátlankodott a képbe, sorry :D)

2014. március 7., péntek

Hello Rosy

Egy üvegnyi cuki rózsaszín szépség. Szerintem. Párom szerint olyan, mint a tapéta (?!), de neki is tetszik. Nem is csodálom.

2014. március 6., csütörtök

Disney kihívás - Jázmin


Imádom a Disney-t, imádom a hercegnőket, hát ha még a kettőt ötvözzük, teljes a gyönyör. Mikor Timinél megláttam a felhívást erre a kihívásra, tudtam azonnal, hogy én bizony részt fogok ebben venni (ha nem is mindegyikben, de a legtöbb hercegnőcit szeretném valamilyen formában a körmömre varázsolni.

Galactic glam

Egy essence újdonsággal készültem, ami nem más, mint a 171-es számú Galactic glam.

2014. március 5., szerda

Coral glam

Sikerült kapnom 8 milliliternyit a nyárból. Mert lányok, nekem ez a pindurka narancs maga a nyár. Imádom, úúúristen :D Minden lakkot imádok :D De amikor felkentem, annyira de annyira jól éreztem magam a bőrömben, hogy elmondhatatlan. Ti éreztetek már így?

2014. március 4., kedd

Essence XXXL Longlasting Lipgloss Matt effect

Remélem, aki kitalálja az ilyen gigantikusan hosszú neveket, az napi 80x ki is mondja :D (najó, nem vagyok gonosz... csak 10x).
Szóval ma erről a matt szájfényről lesz szó (már csak azt nem értettem, hogy a szájFÉNY és a matt hogyan férnek össze, de mindegy.  Na, hát így.)
Ő volt az első, amit megpillantottam az essence pultnál, tudtam, hogy őt nagyon szeretném. 749 HuF-ért vesztegetik egyébként, ha valakit érdekel :)

 A hosszúkás műanyag üvegcsében (fiolában) egy nude színű szájfény lapul (név szerint 05 Velvet rosy), ami felvive tényleg matt lesz. Bár, ahogy a haul posztban említettem, nekem olyan krémes-poros érzetem van felvitel közben, de hát nem vagyok én nagy szakértője a témának, így nyugodtan nézzetek hülyének :D
Mindenféleképp kell alá valami hidratáló ajakápoló, különben nagyon szépen beleül az apró ráncocskákba, és nem fog szépen mutatni :D
Illata is van, de egyáltalán nem tolakodó (karácsonyi tálcás habkarikákra emlékeztet :D), felvitel után nem is nagyon lehet érezni, de amúgyis kellemes (bár biztos van, akinek még erre a kevéske illatra sincs szüksége)

Ilyen cuki szivacsos applikátorral lehet felvinni, két oldalról lapított, nekem nagyon bejön :)

Napfényben (1 réteg) :

Sima szobai fényben (szintén 1 réteg):

Ahhoz, hogy tényleg bemattuljon, egy nagyon vékony rétegben kell felvinni. Nem fed erősen, épphogy egy kis színt ad, de nálam ez is látszik, mert a szám színe eltérő, kicsit mintha üdébbnek is tűnne tőle a fejem :D

A tartósságáról annyit, hogy szerintem nem túl tartós,  órákat nem tudok mondani, hogy mennyit bír, de annyira nem rossz, mint amilyennek elsőre leírtam :)
Frissítés : 1 órát simán kibír, lehet, még többet is, ha nem eszünk, nem iszunk, de evéssel egyből lejön. Mondjuk akit zavar, hogy nagyon szárít, az úgyse bírja ki egy órán át viselni :)

Nektek bejönnek a matt dolgok? És ezzel hogy álltok? :)

2014. március 3., hétfő

Februári kedvencek


Szóval ez a hónap is eltelt, szépen, gyorsan... De tényleg, olyan hamar telnek a hónapok, de mikor meg dolgozom, minden nap olyan lassan telik el, hogy hajajj :D De most ez nem erről szól ^^.
Volt pár kedvencem ebben a hónapban is, és nem csak körömlakk-kategóriában....

2014. március 2., vasárnap

Pink Claire's

 Ők az utolsó négyes a Claire's csomagocskámból, velük még lógtam, gondoltam, már nem húzom tovább, jövő hétre úgyis vannak előre megírt bejegyzéseim, jöjjenek ma ők.

Haul :)


Tegnap voltunk párommal bevásárolni, ééés felajánlotta, ha már úgyis ott vagyunk, bemehetünk a DM-be, és előre kapnék tőle névnapi ajándékot, ami hamarosan esedékes lesz (mármint a névnap :D), és hát nem mondhattam erre nemet, na :)

Bár először a Rossmannba néztünk el, ott semmi érdekeset nem találtam, így a Dm-ben kerestem kincseket :D Az új Essence szortimentből voltak kinn dolgok, és hát tudtam egy-két dolgot válogatni, de az effekt lakkok még mindig nem tetszenek :D

Na mutatom is, hogy mik jöttek velünk Ricsi jóvoltából :)

Amit már a kezdetekkor tudtam, hogy egy matt szájfény egyszer 1000%, hogy hazajön velem, és ez teljesítve is :) Ő a 05-ös Velvet rose, kipróbáltam, és lehet, hogy most hülyeségnek fog hangzani, de elsőre olyan volt, mintha krémes port kentem volna a számra. :D Lehet, hogy hülye vagyok, de tényleg :D Viszont az biztos, hogy előtte hidratálni kell mindenféleképp a szájat :)

A lakkok pedig balról jobbra :
*Manhattan Matte Sugar Finish : 3 Coral glam
*Essence Sparkle sand effect : 182 hello rosy
*Essence : 171 galactic glam

A lakkokat tegnap kivétel nélkül, egytől-egyig kipróbáltam, és azt kell, hogy mondjam, nem tudnék dönteni, ha kedvencet kéne választani. Valahogy mindegyik teljesen a magaménak érzem.

A szájfény kivételével (vagy azt max kézen, nem tudom) mindegyik lakkot megmutatnám majd a napokban, ha nem bánjátok :)
Esetleg a sorrendben segíthetnétek dönteni :D

2014. március 1., szombat

Pinky Minky Way ;)

:D
Szóval. A rózsaszín Moyra holo-t már nem akartam semmiféleképp önmagában megmutatni, arról biztos sokkal több swatchot lehetett már látni, mint a zöldről (nemhiszem.). Így gondoltam, összedobok valami egyszerűt.