BPS | BP-L021

 Még a nyár vége felé kaptam a Born Pretty Store-tól egy csomagot, amiből a holo lakkot már láthattátok. Idő hiányában sajnos nem nagyon volt időm foglalkozni ezekkel a termékekkel, meg úgy magával a lakkozással, inkább csak próbáltam magam szinten tartani esténként. Végül úgy alakult, hogy az 5 termékből 2-ről nem is kell írnom, egyről már készült poszt, így a mai lemezen kívül már csak egy körömdísz tárcsa maradt hátra, amit a következő bejegyzésben láthattok is majd. 
De most következzen akkor maga a lemez és a róla kialakult benyomásom, véleményem.




Azért ezt a lemezt választottam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy fognak az alakok majd "viselkedni" nyomdázáskor. Igazából egyrészt azért is hajtott a kíváncsiság, mert eddig ilyen full sziluettes lemezt csak Petrától láttam, és meg akartam nézni, hogy vannak-e ugyanolyan minták esetleg. Erre meg is tudom mondani a választ, nincsenek. Hasonló témára épülőek persze vannak (tündér, esernyős, csoportos pl.). Ellenben a sellő és a puszilkodós gyerekek az alján a lemeznek a Fab Ur Nail 20-as számú lemezén rajta vannak, és BPS-ék csak egy nagyon minimálisat változtattak rajta. Több olyan lemezt nem kerestem, amin vannak sziluettes minták, simán el tudom képzelni, hogy a legtöbb minta nem eredeti BPS minta...

Pár mintát kipróbáltam papíron. Távolról a többség jónak tűnik, közelről már sok apró hiba látszik a mintákban, nem tudom, hogy én csináltam-e valamit rosszul (megeshet...) vagy a lemez mintái hibásak kissé.




Margarétára nyomdáztam, mert egyrészt így egyszerűbb volt, másrészt rövidek a körmeim és nem feltétlenül mutat rajta minden minta jól, a fent látható kétféle "alkotás" pedig max. az előző körömhosszomra fért volna rá, a mostani nem igazán. Nekem a sellős, menta alapú tetszik jobban, kicsit olyan, mintha valami álom inspirálta volna :)

Ha tetszett a lemez, az alábbi linken megrendelhetitek.

http://www.bornprettystore.com/scetch-pattern-nail-stamp-template-image-plate-born-pretty-l021-65cm-p-20786.html

A teljes árú termékekre pedig az alábbi kuponkódot tudjátok felhasználni:
KYSQ10


Nos, hogy tetszik a lemez?

4 megjegyzés

  1. Na tessék, a hintázó lány pont menne a blogom fejlécéhez :)))

    VálaszTörlés
  2. Hm, ez a lemez megvan nekem is, mikor nyerem tőlök 10 lemezt. Még ki sem próbáltam, nekem annyira nem tetszenek ezek a minták. Viszont most kedvet kaptam hozzá, körmön szerintem nem rosszak ezek! (-:

    VálaszTörlés
  3. Engem most annyira nem hozott lázba ez a lemez.

    VálaszTörlés
  4. nagyon cuki lemez, azt hiszem, ideje jobban szétnéznem bp-n, ha ilyen aranyos dolgok vannak :) nézz be hozzám, díjad van nálam :) http://linalarousse.blogspot.hu/2015/10/dijat-kaptam.html#more

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.