Kényeztetés | BOMB Cosmetics fürdősütik


Végre, ez a nap is eljött. Egyrészt végre ki tudtam a élvezni a fürdőkád nyújtotta örömöket (a zuhanyzás nyújtotta praktikumokkal szemben), és végre kipróbálhattam a BOMB Cosmetics termékelnevezős játékán nyert két kis cuki fürdősütimet, így elkészülhetett a bejegyzés.
Jobban mondva, csak az egyiket próbáltam ki én, a másikra volt jelentkező, a párom személyében. Igazából örültem, hogy mindkét sütit kipróbáljuk, (ugye ki tudja, mikor leszünk legközelebb kádközelben :D), és mindketten kiélvezhetjük ezt az extra, fürdés közbeni kényeztetést.


Az én tesztalanyom a nyuszkó volt, "ha már húsvét volt" alapon. Egyébként le kell, hogy szögezzem, mindkét sütinek fantasztikus illata van, és mindkettő cuki, úgyhogy tényleg csak és kizárólag a húsvét játszott döntő szerepet abban, hogy melyik kerüljön az én fürdővizembe.  

Magán a sütin a nyuszin kívül helyet kapott még egy pillangó és jópár glitter is, amik csak fokozták a cukiság és látvány nyújtotta örömöket. Majd a vízbe téve elkezdett "szétolvadni", pezsegni és a szuper illata még jobban belengte a fürdőszobát. Minimális hab keletkezik tőle a vízen egyébként. Már fürdés közben érezni, ahogy egy plusz réteget "képez" a bőrön, olyan, mintha egy adag testápoló krémet vittem volna fel. Fürdés után nem dörzsöltem a bőröm a törülközővel, hanem óvatosan felitattam a vizet, így ez a hidratáló és puha érzés még órákon át megmaradt, az illat egy lightosabb verziójával együtt. 




Franciska | Ciska | Ciiska (@me_ciiska) által közzétett videó,



Nos, mint említettem, volt jelentkező a fürdősütik egyikére. És mivel már lestoppoltam a nyuszit, így Ricsinek a bagoly jutott. Egyébként örülök, hogy szereti az ilyen termékeket, lehet, hogy a későbbiekben is bevetem őt, mint terméktesztelő :D (a képen látszik szegény baglyon, hogy az utazás megviselte kissé...)

Bár az ő fürdését és a fürdősüti fogyását nem dokumentáltam (...:D), de ettől függetlenül a fürdőbomba vízbe helyezését megörökítettem szintén videó formájában és persze a véleményét is tudom közvetíteni, ami összességében annyiból állt, hogy odaállt elém, és mondta, hogy fogjam meg a bőrét, annyira puha :) 




Szóval bátran kijelenthetem, mindkettőnk tetszését elnyerte a fürdősütik hatása és összességében minden, ami a fürdősütivel kapcsolatos.  Így ajánlani is merem őket, hiszen nem minden nap használ ilyeneket az ember, néha pedig nem árt egy kis plusz kényeztetés, luxus - a tudatnak és a testnek egyaránt. 

A Tappancsolást és a Pihep'UHU' lazítást a nevükre kattintva megtaláljátok a webshopban, 890 Ft-os áron, sok-sok más (biztosan) szuper termékkel együtt. 

Ti használtatok már fürdősütit? Mi a kedvenc Bombságotok?

Megjegyzés küldése

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.