2016. július 13., szerda

IsaDora lakkok | 3 kis üvegbe zárt nyár...


A történet röviden: Az IsaDora Magyarország (adminja) megkérdezte, hogy megoszthatná-e az egyik manikűröm. Persze, hogy igent mondtam, mindig jólesik, ha valaki érdemesnek tartja a manikűrjeimet arra, hogy másoknak megmutassa (nem elrettentési célból :D). Nos, így hozott nekem szerencsét ez a manikűr, a magyar csapatnak sajnos nem...

Majd kaptam egy emailt, amiben felajánlották, hogy küldenének pár terméket, így érkezett meg hozzám ez a három szépség pár BB krém minta kíséretében (amit még mindig nem próbáltam ki, de ilyen melegben egyelőre még nem is nagyon szeretnék...). A lakkok nagyon találó neveket kaptak, az első a Sunkissed, a második Papaya, a harmadik pedig Sunny Days névre hallgat. 


Közös tulajdonságok:
  • az ecset mindegyik lakknál kissé lekerekített, könnyű vele lakkozni, a kupak is jól kézre áll, így nincs gond a fogással
  • a lakkok elsőre kissé folyósak, amikor azt hinné az ember, hogy a felvett mennyiség pont tökéletes, na akkor biztos, hogy sok van még az ecseten és ide-oda folydogál, de egy idő után már rá lehet érezni
  • néhol elkélt egy harmadik réteg, de általánosságban jól fednek már két rétegben is
  • nem mondom, hogy extra gyorsan száradnak, mert ez nem igaz, de szerintem egy 10-15 perc után már egész oké, de mindenféleképp javasolnék hozzá gyorsszárító fedőlakkot, az a biztos

A fotók természetes fényben készültek.

SUNKISSED



Őt pillantottam meg először a csomagból, és kissé csalódott voltam, mert nem vagyok különösebben jóban a gyöngyházfényű lakkokkal, ami persze nem a lakkok hibája. Végül, mikor felkentem, egészen megtetszett a körmeimen, és valószínűleg sokszor fogom majd viselni meg különböző manikűrök alapjaként használni, mert tényleg csodás, bronzos-arany, "napcsókolta" hatást adnak neki a kis pelyhek, különlegessé teszik és még számomra is hordhatóvá. Két rétegben van a körmeimen, a végén pedig a BP-L027 lemez egyik mintájával nyomdáztam rá. Eléggé csíkoz, de szerintem ezzel a legtöbb gyöngyházfényű lakk így van. Az egyetlen hátrány, hogy lemosásnál a pelyhek átvándorolnak a bőrre és elég nehéz őket távozásra bírni :)






PAPAYA



Valahol a barack és a narancs között tudom behatárolni a színét, valóban a papaya színét hordozza magában az üvegecske. Tökéletes nyári szín a Sunny Days-zel együtt,vidám árnyalat. Két rétegben fed ő is, szintén fedőlakk nélkül van a körmeimen. Nagyon szép saját fénye van, no nem olyan, mintha gél hatású lenne, de nagyon kellemes az összhatás. Nem csíkoz, szépen terül. A minta a Pet'la Plate Curls-ről van.






SUNNY DAYS



A Sunny Days egy igen erőteljes narancsos lakk és a körmeimről készült fotók sem adják vissza elég hűen, amit a valóságban láttam. Meleg és kellemes árnyalat az élénksége ellenére is, rövid és hosszú körmökön is egyaránt viselhető - szerencsére a pirostól még messze van. Két rétegben van a körmeimen, első felkenésnél volt, hogy szükség volt egy harmadikra is, mert kissé foltosan fedett, de ez a következő felkenések alkalmával már nem fordult elő. Szintén fedőlakk nélkül. A mintát pedig a BP-L013-ról választottam.






Végül egy közös kép a szépségekről:



Összességében nagyon megszerettem őket, és ha felnéztek az Instagramomra (@me_ciiska), akkor láthattok velük több manikűrt is :) Az IsaDora Magyarország Instagram profilját pedig itt találjátok. (:

12 megjegyzés :

  1. A Papaya és a Sunny Days valami eszméletlen szép, jól eltalált árnyalatok. A Sunkissed nem az én világom, de nagyon szép manikűrt kerekítettél belőle :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából én is azt hittem, hogy nem nekem való, "mamis", de felkenve csodás, odáig vagyok érte :D A többi viszont hamisítatlanul nyárias árnyalat :)
      Köszönöm!

      Törlés
  2. Az első lakk nekem nem jön be annyira, rajtam valószínűleg borzalmasan állna, de neked jól áll :) A két narancssárga(ás) lakk nagyon jól áll, a Sunny Days-hez hasonló árnyalatom van is :) (China Glaze Pop the trunk) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnéztem, valóban nagyon hasonlítanak :)

      Törlés
  3. Az első nagyon nem tetszik, de a másik kettő pont nyárra való! Szépek a manik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Hát alapvetően én is előbb mondanám a két narancsosra, hogy nyárias, mint az elsőre, de felkenve még az is annyira bejön... :)

      Törlés
  4. Szépek a színek és a díszítésekkel nagyon egyedivé is varázsoltad őket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszenek! :)

      Törlés
  5. Hú, azt hiszem be kell kocognom a Douglasba, ezt az izgis aranyat megkívántattad velem! :D :D

    A narancsszín manid a kedvencem egyébként a három közül, az a fehér minta telitalálat volt hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wow, nem gondoltam volna, hogy lesz még valaki, akinek be fog jönni, de nagyon örülök, hogy tetszik! :D
      Nagyon szeretem azt a mintát, kár, hogy olyan vastagok a vonalai :/

      Törlés
  6. Az első nekem sem tetszik,a másik kettő igen,viszont láttam már ilyen színeket olcsóbb verzióban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg elmondható a legtöbb drága márkáról, hogy a színeik többsége megtalálható az olcsóbb árkategóriás márkáknál... :) Nem is kényszerítek senkit ezek megvételére, csak megmutattam őket és nekem bejönnek. :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)