2018. december 20., csütörtök


Nagyon, de naaaagyon fura ismét manikűrrel jelentkezni, de egyben igazán jó érzés. Mikor láttam, hogy kerek számhoz értünk, meg ünnepi forduló és Elza a házigazdája a fordulónak, egyből jelentkeztem. Nyilván visszakereshető, de fejből nem tudnám megmondani, mikor alkottam utoljára igazán, mármint körmökre.

2018. november 26., hétfő


Heeeeey! :) Igyekszem most már egyre aktívabb lenni, habár nem ígérek, mert abból nem mindig sül ki jó dolog. Viszont most itt vagyok, és nekem már ez is nagy szó. :) De nem is húzom ezt tovább.
A mai bejegyzésben az IsaDora márka pár termékét mutatom meg nektek, amiket ugyan már láthattatok nálam gyorsabb és ügyesebb bloggereknél, de nem szerettem volna kihagyni ezeket egyáltalán.

2018. október 7., vasárnap


Korábban csak egyetlen alkalommal próbáltam rúzst az IsaDora kínálatából, de akkor nem igazán volt pozitív a kapcsolatunk, ettől függetlenül egy termék után nyilván nem írtam le magamban a márkának ezt a vonalát (a lakkjaikat pedig kifejezetten imádom egyébként). Úgy esett, hogy az akkori poszt kikerülésétől számítva pont egy évvel később ismét hozzám került 3 IsaDora rúzs. És ez a poszt most róluk szól. :)

2018. július 3., kedd


Még májusban volt lehetőségem résztvenni Eleni és Kati Lush-os közönségtali-workshopján, amit még egyszer nagyon szépen köszönök. Talán életemben először jártam Lush üzletben, és ami azt illeti, nagyon nem próbáltam még korábban Lush terméket, amiket igen (egy tusfürdő és egy kézkrém), azt is Eleni jóvoltából, szóval mondhatni ő az én Lush tündérkeresztanyám. :D 

2018. június 28., csütörtök

Köröm- és kézápolós poszt legutoljára nagyjából fél éve volt a blogon utoljára, ami összességében egy mini update-ként került ki, nagyobb hangvételű ápolós cikk utoljára tavaly májusban íródott. Lényegében a mai bejegyzés nem egy saját kéz-, köröm- és lábápolós rutin frissítés lesz, inkább csak szeretnék pár terméket a figyelmetekbe ajánlani.

2018. június 26., kedd


Az elmúlt időszakban két parfüm is érkezett hozzám az Avon jóvoltából, mindkettő meglepi volt, és az ilyen típusú meglepetéseknek mindig örülök, igazán jólesik, hogy rám is gondolnak. Habár korábban futottam már bele olyan parfümbe a cégtől, ami nem az én orromnak való volt, ettől függetlenül mindig kíváncsian várom az újabb és újabb illatokat tőlük.

2018. június 22., péntek


Ismét itt. :) Ígérem, igyekszem gyakrabban posztolni majd, és ez most már valóban nem üres ígéret, vannak ötleteim és nem, nem mindegyik CND-s bejegyzés, de nyilván a munkámból kifolyólag ezek sem szorulnak mostantól a háttérbe, mivel most már legálisan, munkaidő alatt alkothatok - ez mennyire jó már. :) Úgyhogy a mai posztot az elmúlt időszakban készült kis swatchstickes alkotásaimnak szentelem, amik CP gél lakkal készültek, de egyébként nyilván elkészíthetőek sima körömlakkal is, illetve egyáltalán nem bonyolultak, egy nagyon minimális kézügyesség szükséges hozzájuk - na meg lakkok, ecset, néha glitter, meg türelem. :)

2018. június 6., szerda


Így kicsivel több, mint egy hónap után újra itt, élek :) Ami azt illeti, eléggé káoszos, zűrzavaros időszakon vagyok túl, jó és rossz dolgokkal egyaránt a hátam mögött, amiket most bővebben nem magyaráznék, aki követ facebookon, már biztos olvasta az erről szóló posztom. Illetve, aki olvasta a posztot, valószínűleg belepillantott a kommentekbe is, így a poszt egyik fontos eleme már nem hat újdonságként majd. :)

2018. május 1., kedd

Nem éreztem úgy, hogy szeretnék külön téli vagy tavaszi kedvences posztot, viszont attól még szerettem volna ilyen típusú bejegyzést, csak nem évszakokra bontva, mivel a többség nem az évszakokhoz kapcsolódik, egyszerűen ezeket szerettem vagy nem szerettem az elmúlt pár hónapban (pontosabban januártól áprilisig, hogy azért behatárolt időszakról legyen szó, és ha úgy alakul, akkor több ilyen is - ezen kívül még pontosan 2 - lehessen az évben. Mert az ¼-ről már lekéstem. :D)

2018. április 12., csütörtök


Szeretek (számomra) újdonságokat kipróbálni, igazából ez a kísérletezgetős kedv nagyjából a legtöbb sminktermékre érvényes. Akár egy új rúzs, akár körömlakk, akár szempillaspirál, vagy egy tus legyen a termék, igyekszem mindig pozitívan hozzáállni az újhoz, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy előtte nem olvasgatok véleményeket az adott termékről, így lett a Krémmánia az egyik legjobb barátnőm (vagy barátom) már egy ideje... :)) Mikor új korrektort kerestem, mert a már meglévő annyira nem nyújtotta azt, amit vártam, megnéztem, hogy mások miket ajánlanak, így jutottam el a Maybelline Fit me! korrektorhoz.

2018. április 1., vasárnap


Mostanában megint van kedvem alkotni, legalábbis ami elmúlt pár napot illeti. Egyébként mostanában a legzavaróbb számomra a lakkozásban a lemosás, mármint nem maga a lemosás, mert nem zavar, hogy megszabadulok az elkészült manikűrtől, hanem a bőröm elég száraz állapotba kerül a lemosónak köszönhetően, illetve nincs (még mindig) normális gyorsszárítóm, a türelmem meg nem terem rózsát.

2018. március 27., kedd


Ismét érkezett egy kisebb csomagom a Madam Glam jóvoltából, ezúttal 4 gél lakk és egy 3D zselé lapult a pakkban. Egyébként meglepő, hogy milyen gyorsan ideért, 15-én lett elvileg feladva, 26-án pedig már a kezemben voltak, nekem ez mindig kellemes meglepetés. 3 gél lakkot és a 3D zselét én választottam, a negyedik gél lakk pedig pluszban volt a dobozkában.

2018. március 19., hétfő


Ismét szülinapi fordulóhoz ért a Manikűrvadász kis csapata, és ilyenkor sosem egymástól, hanem egy-egy, nekünk kisorsolt külföldi blogger/nail art-os leányzótól választunk manikűrt.

2018. március 13., kedd


Tudom, tudom, a cím a legbénább szóvicc valaha... :D Egy ideje már szükségem volt új zselés tusra, igaz van még a régiből, de le se merem írni, hogy mennyi ideje használom már, úgyhogy úgy gondoltam, ideje beszerezni egy újat. Őszintén szólva nekem a zselés tusok váltak be a leginkább, a filces meg egyéb tubusos verziók nem lettek soha a szívem csücskei, a legutolsó tusvásárlásom, ami egy L'Oréal Super Slim volt, sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, leginkább tartósság szempontjából, illetve fú de feketének se mondanám, úgyhogy gondoltam, ideje visszatérni a zselés verzióhoz, és pont.

2018. március 11., vasárnap


Ismét érkezett egy fantasztikus kis csomagom a Madam Glamtől, de ezúttal nem one step gél lakkokat választhattam, hanem a Cat eye fantázianévre kollekció tagjai közül érkezett kettő, egy alappal, egy fixálásmentes fedővel, illetve egy mágnessel, amivel elérhetjük a "macskaszem" hatást. A csomag egyébként viszonylag hamar, nagyjából 2 hét alatt ideért. 

2018. március 8., csütörtök


Nagyon sokáig idegenkedtem a glitterektől, a blog első 2-3 évében nem is igazán volt ilyesmi manikűröm (előtte meg pláne nem, mert csak kilakkoztam a körmeimet és ennyi), igazából nem is nagyon voltak szép glittereim, nem is igazán tudtam, hogyan tudnám őket felhasználni egy-egy manikűrön belül, úgyhogy elengedtem a dolgot. Aztán a tavalyi évben kaptam a CND Nail Lounge-tól 2 csodaszépet (nem egyidőben, előbb a fehér, aztán a champagne érkezett), és azóta már egyébként láthattatok is velük pár manikűrt instán, úgyhogy ideje volt már a blogbejegyzésnek is...

2018. február 27., kedd


Az elmúlt hónapokban igencsak el voltam maradva a blogbejegyzésekkel, viszont nem akartam egynek sem úgy nekiülni, hogy kényszernek érezném az egészet, és "jaaaj már megint írnom KELL erről meg erről". Nem szeretek így blogolni, azt szeretem, ha élvezem, amit csinálok, akár blogírásról, akár lakkozásról, festés, olvasásról, stb van szó. Szóval emiatt alakult úgy, hogy elmaradtam 2 hónapnyi kapott AVON termék be- és megmutatásával, ami viszont most végre bepótlódik, hála a kedvnek :)

2018. február 24., szombat


Nem rémlik, hogy az elmúlt 4 és fél évben került-e bármi hajformázó eszköz a blogon bejegyzés középpontjában, de most eljött ennek is az ideje, méghozzá a Beauty Bigbang oldalnak köszönhetően, ahonnan nem akartam egy újabb lakkos dolgot választani, ezért úgy döntöttem, körülnézek a hajra való termékek között, így bukkantam erre a hajgöndörítőre.

2018. február 22., csütörtök


A legutóbbi Born Pretty Store csomagomba csak egy gél alapot, illetve egy matt és egy fényes fedőt kértem. Mint láthatjátok, ezt nem sikerült jól kivitelezni, 2 fényes érkezett, sebaj, mert van rá szükség, csak hát én nagyon szerettem volna azt a mattot. :D De mindegy, panasz off. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit is tud a lehúzható gél lakk alap, fedő pedig mindig jól jön, úgyhogy ha érdekelnek a tapasztalataim velük kapcsolatban, akkor olvass tovább. :)

2018. február 20., kedd


Még tavaly nyáron érkeztek ezek a Madam Glam gél lakkok a 3 rúzs társaságában, viszont akkor a körmeim gyengesége és lehúzható alap hiánya miatt nem tudtam befotózni őket, illetve amikor mégis sikerült, akkor pedig elég vacak fotók készültek, amiket nem akartam közzétenni. Viszont most semmi nem állhatott az utamba, szóval ezt a hatalmas csúszást ezennel bepótolom - amúgy is, jön a tavasz lassan (jó, tudom, odébb van, de hát) milyen jó színek ezek már. :))

2018. február 15., csütörtök


Pár hete megkeresett Lily az enails.eu oldaltól, hogy lenne-e kedvem 1-2 lakkot kiválasztani a webshopból és ezekről írni a blogon. Amúgy nagyon jól esett a megkeresés (és nem mellesleg van blogger programjuk is, ahol mindig kiválasztanak 1-1 jelentkezőt, szóval érdemes megpróbálni, ha van olyan lakk, amit egyébként is szívesen kipróbálnátok), és hosszas böngészés után úgy döntöttem, 2 Essie lakkot választok, mivel eddigi lakkos "pályafutásom" során egyetlen Essie-t használtam csak, úgyhogy érdekelt, mit tudnak ezek az újabb verziók.

2018. január 28., vasárnap


Nude lakkokból sosem elég, és ezzel valószínűleg tisztában vannak a CND-nél is, mivel még körülbelül az év elején megjelent náluk egy 4 darabos, szuper nude színekből álló kollekció. Van köztük rózsaszínes, sárgás, és szürkés is, így valószínűleg a legtöbben találni fognak a bőrtónusuknak megfelelő árnyalatot. Ezeket a lakkokat a CND Nail Lounge-tól kaptam kipróbálásra, köszönöm szépen!

2018. január 17., szerda


Még az előző év végén érkezett hozzám 3 szép és különleges árnyalatú matt rúzs a Beauty Big Bang webshoptól kipróbálásra. Szeretek kicsit szokatlanabb, kevésbé elfogadott (ami hülyeség, mert hát mindenki viseljen, amilyen színt szeretne) árnyalatokat felkenni, és persze utcán is szívesen viselem őket - habár egyelőre kéket még nem mertem, de szürke, barna simán jöhet. Épp emiatt is választottam ezeket a színeket, illetve még egy lilát is. 

2018. január 10., szerda


Ahogy az előző, nyomdalemezes posztban is írtam, a Born Pretty Store-tól kapott csomagban egy champagne rose gold árnyalatú króm por is lapult, aminek egyébként a rose gold-hoz nagyjából semmi köze, de legalább szép. :D 

2018. január 8., hétfő

Az elmúlt év utolsó hónapjában érkezett hozzám pár BPS termék, 4 nyomdalemez és egy rose gold holografikus por (ami szerintem inkább rezes, bronzos, de majd a saját posztjában úgyis meglátjátok, illetve bővebben kifejtem róla a véleményem), a mai bejegyzésben viszont csak a 4 lemezt szeretném most megmutatni. Mindegyikhez 1-1 manikűr készült, a nyomdalakkokon kívül csak CND Creative Play lakkokat használtam, igyekeztem változatos, és színes manikat készíteni, hogy ez mennyire sikerült, majd úgyis látjátok.

2018. január 5., péntek


Nekem kb. bármit el lehet adni, ami fahéjas, annyira odavagyok a fahéj illatáért és ízéért. Jöhet étel, ital, és az illatokkal is hasonlóan vagyok - így mikor szembejött velem a Notinon az Avon áfonyás-fahéjas testpermete, egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy bekerüljön-e a virtuális kosárba.
a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.